| REZUMAT: |
Nem véletlenül ösvény a tudás útja. Nem széles, akadálytalan, kényelmes,
bejáratott promenád. Ezen az ösvényen hol settenkedni kell, hol törtetni, hol
megállni, erőt gyűjteni, majd törhetetlen elszántsággal tovább indulni. Törhetetlen
elszántsággal törékeny edényekként. Olyanokként, akik nem feleselnek az
Alkotójukkal, vagy mégis? A bizalom, az őszinteség hangneme sokat segít. Az
ösvény hol elkeskenyül (megszűnik?), hol szélesedik, van, amikor kitaposott, és
van, amikor nekünk kell megtalálni, kitaposni mások számra. Ezen az ösvényen
egyedül és együtt kell haladni. Egyedül, mert senki más nem járhatja be (ha
egyáltalán bejárhatja) rajtunk kívül, és együtt, mert magányunkban óriási tovább
lendítő erőt jelent, hogy mások is ugyanazokat és hasonló kérdéseket tesznek
fel, ugyanúgy keresnek válaszokat, nem nyugszanak bele a megmásíthatatlanba.
Fiatalok és idősek iskolába járunk. A görög eredetű latin scholába. Nagy
elődök kicsiny, erőtlen utódaiként keressük a magunk ösvényét, magunkat az
ösvényen. Várjuk a kegyelem megvillanását, és kitartóan kutatjuk a kikutathatatlant.
A kötet fiatal, nagyrabecsült tudós társaim szárnybontogatását tartalmazza. |
|
