KIS Erika
ÁLTALÁNOS ÁLLATSZÖVETTAN

 
  BIOLOGIE
   
  973-610-404-4
  2006
 
  DISPONIBIL LA CERERE
  buc. add to cart
   
REZUMAT: ELŐSZÓ. A Szövettan jegyzet azt az ismeretanyagot foglalja egységes rendszerbe, amelyet a tudomány az emberi és állati szervezeteknek mikroszkópos vizsgálata alapján gyűjtött össze napjainkig. A XX. század első felében jelent meg a klasszikus szövettan, mely a fénymikroszkópos ismereteket foglalta össze. Az elektronmikroszkópia fejlődésével az ötvenes évektől kezdve a szövettan gyökeres megújuláson, változáson ment át annak köszönhetően, hogy több nagyságrenddel kisebb struktúrák váltak láthatókká és így a szövettan hatóköre elérte a makromolekuláris dimenziókat. Ezáltal a szövettan szoros kapcsolatba került az ugyancsak rohamos fejlődést megért sejt- és molekuláris biológiával, amely nemcsak a sejten belül, hanem a sejtek, valamint a sejtek és az extracelluláris mátrix között fennálló kapcsolatok, működések molekuláris színtű értelmezését is lehetővé tette. A jegyzet a szövettani alapismeretek mellett tartalmazza a sejt- és molekuláris biológia eredményeinek szövettani vonatkozásait is, melyek megkönnyítik a többi alaptantárgyban (biokémia, genetika, sejtbiológia, fejlődéstan, élettan) közölt modern ismeretanyagok megértését. A tankönyv elsődleges célja, hogy a hallgató számára kiegészítse, illusztrálja és rendszerbefoglalja az előadásokon elhangzó ismereteket, de egyben kézikönyvként is szolgálhat biológia szakos tanárok számára.[...]